Fugu



Fugu

A FUGU zenekar következetesen törekszik arra, hogy ne legyen következetes: dalaikban a rock zene többféle stílusa ötvöződik. A kritikusok szerint „hullámzó és eklektikus - velejéig populáris rock banda” mindenki döntse el, hogy mi is ez… Mindig fontos szempontnak tartottuk, hogy stílusbeli korlátok és a zenei trendek változása ne szabjanak határt a fantáziánknak. Eddigi munkásságunk:2 nagylemez, 1 nemzetközi válogatás lemez, 6 videó klip, sok koncert…

A 2004 év elején alakult trió, 2006 –ban jelentkezett a Japán Rulett című albummal, amelyhez négy videó klipet is készítettek. A” Legyen így…” című dal a VIVA TV hivatalos slágerlistájára is felkerült, az online szavazáson pedig a harmadik helyig jutott. Az akkor még grunge és garage rock’n’roll ötvözetét játszó banda a budapesti klub koncertek mellett országos turnéra indult az Alvin és a Mókusokkal, illetve a Supernem vendégeként is játszottak. Lanny Isis, amerikai gitáros-énekes ausztriai koncertjein is vendégszerepelt a zenekar.

Radó Gábor gitáros csatlakozásával négy tagúra bővültek, majd 2007- en megnyerték a Universal Hungary által meghirdetett tehetségkutatót, amelyen 180 zenekar indult. A multinacionális kiadó lemezszerződést ajánlott, de a „Mélyvíz” című anyag, a zenei elképzelések különbözősége miatt, mégis a fiókban maradt…

2008 –an, a stílusváltás következtében, a ritmusszekció (Pávolics Péter/dob, Csábi Tamás/ basszusgitár) távozott a zenekarból. A Fresh Fabrik és a Varga Zsuzsa Band ex basszusgitárosa, Hain Réka, és az AngelEyez dobosa, Dzsanda Attila csatlakozott a quartetthez.
Az új anyag egyik első dala, az „Unhearted Girl” 2009 –en, egy amerikai nemzetközi válogatás lemezen jelent meg (Rock4 Life) majd a Belga RNC (Radio Noise Corporation) hivatalos Indie top 10 listáján a második helyen végzett.
Az új lemez felvételei , a négy különböző stúdióban való rögzítés és a hangszerelési munkálatok miatt, igencsak elhúzódtak. A nagyrészt középtempójú, vokális dalokat, trombita, alt szaxofon, klavinet, hammond orgona, xilofon, vonósok és zongora is kíséri. Az utolsó dalok rögzítésénél újabb tagcserére került sor, így Bánházi Gábort (Óperentzia zenekar) aki a lemez hangmérnöke is volt, kérték fel a dobos poszt ideiglenes betöltésére.
Végül 2010 decemberében látott napvilágot a „Sunset of the ego generation” című lemez, digipack formátumban, a WM Records gondozásában, akik a zenekar nemzetközi disztribúcióját is elvállalták. Időközben, Hain Réka is távozott a zenekarból, így átmenetileg Radó Gábor és az alapító, énekes-gitáros Gömör Tamás újra magukra maradtak. De nem kellett sokáig tétlenkedni, mert az igencsak inspiráló, R33 stúdió- zenei-művészeti műhelyben, eltöltött idő alatt ismerkedtek meg Tóth Péterrel (Csimpi Fon) aki a Balaton zenekar dobosaként örömmel vállalta el a Fuguhoz való csatlakozását. Elindultak a közös próbák, amelyek közben egyértelművé vált, hogy hihetetlen pozitív energiák felszabadulása új lendületet adott a zenekarnak. Mindeközben már le voltak kötve a lemezbemutató koncertek, de még nem volt basszeros.
Egy jó hangulatú próba után, a próbaterem ajtajában várakozó Kácser Laci - aki az egyik legrégebbi grunge zenekar a Memories Garden négyhúrosa - álldogált. Majd öt perc ismertség után megjegyezte, hogy nagyon tetszik neki a zene. A következő próbán már ő is a zenekarral próbált, akik éppen az lemezanyag akusztikus áthangszerelésén dolgoztak.
Az első unplugged buli nagy sikert aratott, a srácok teljesen egymásra találtak. A „Killing Earth” című dalhoz készült videó klip többórányi dokumentumfilmből, több hónapnyi munkával készült el. A Greenpeace magyarországi szervezete is felfigyelt a klip mély mondanivalójára, így került be a zenekar a támogatók közé.

 

HONLAP


FOTÓK


Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu
Fugu

Forrás: dalok.hu/fugu

VIDEÓ


FELVÉTELEK